Sok a koronavírus-fertőzött Zala megyében, nőttek a számok

Sok a koronavírus-fertőzött Zala megyében, nőttek a számok

A hétfői napon újabb nyolc magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus fertőzést. A hazai beazonosítottak száma ezzel 4347 főre nőtt.

Szerencsére újabb elhunytról nincs tudomás, így a számuk változatlanul 596 fő.

Az aktív fertőzöttek száma jelenleg 494 fő.

Összesen 78 koronavírus-fertőzöttet ápolnak kórházban, akik közül 4-en lélegeztetőgépen vannak. 

Zala megyében 262 igazolt COVID-19 fertőzött van. 

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője az ATV Heti napló című műsorában azt mondta,

hazánkban a járványügyi helyzet miatt nem kell szigorú korlátozásokat bevezetni, de a szakértők által javasolt intézkedéseket komolyan kell venni.

Sőt, egyetért Merkely Béla azon javaslatával, miszerint vissza kellene térni a zárt térben való maszkhasználatra.

Szlávik úgy véli, a második hullám megelőzhető és a következő két hétben nem várható nagyobb hullám.

A járványügyi bejelentéseket kezelő amerikai központ, a Center for Disease Control and Prevention azonban további négy tünettel bővítette a koronavírus-fertőzésre figyelmeztető jelek sorát. Ennek értelmében, a korábbi tünetek, mint a hidegrázás, láz, izomfájdalom, fej-, torokfájás, valamint az íz- és szagérzékelés elvesztése mellett, már az orrfolyás, orrdugulás, émelygés/hányinger és hasmenés is koronavírus fertőzésre utalhatnak. 

via

 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.09.25

Cseresnyés Péter tényleg hősnek próbálja beállítani magát?

Nagyon úgy tűnik. Berta Krisztián, nagykanizsai képviselő ki is akadt. 

  • 2020.09.23

Koronavírus: egyre magasabbak a számok Zala megyében

Az országos tisztifőorvos úgy véli, a járvány második hullámának a természete eltér az elsőtől. Ennek értelmében másfajta védekezési stratégiát vetnek be.

  • 2020.09.21

Horváth Jácint: Cseresnyés Péter hazudik!

Már megint? Igen, ugyanis Horváth Jácint szerint nem igaz, hogy a Médiaháznak 30 millió forintos hiánya keletkezett.