A fideszes Cser-Palkovics elmondta, a polgármesterek nem ismerték a fertőzöttek pontos számát

A fideszes Cser-Palkovics elmondta, a polgármesterek nem ismerték a fertőzöttek pontos számát

Az már elég gáz, hogy még a legnagyobb fideszes csicskák sem értenek egyet a pofátlan Orbán-kormánnyal. A fehérvári fideszes polgármester majdnemhogy kiteregette a szennyest. 

Székesfehérvár fideszes polgármestere az Indexnek tett nyilatkozatában azt mondta, reméli, hogy a kormány segít majd a gazdaság leállása miatt nehéz helyzetbe kerül önkormányzatokon. 

Meg azt is jó lett volna azért tudniuk, hogy a járvány alatt pontosan hányan betegedtek meg a településeken. De mily meglepő, nem tudták.

A rendkívüli jogrendben a legnagyobb felhatalmazást a polgármesterek kapták, akik az operatív törzs ajánlásait követve tudtak is élni ezzel a lehetőséggel.

A fidesz-báb hozzátette, a járvány első szakaszában a városok vezetői is azokkal az információkkal dolgoztak, amelyek elhangzottak az operatív törzs napi tájékoztatóin, illetve egy idő után megjelentek az állami oldalakon. Az együttműködés ennél jóval szorosabb volt a helyi hatóságokkal és járványügyi szakemberekkel, de baromi hasznos lett volna az az adat, hogy mégis hány beteg van az általuk irányított helységekben. Ezt az információt azonban csak a főváros esetében hozták nyilvánosságra. 

Néha jó lett volna, ha mi is ismerjük ezt az adatot, ennek fényében vissza lehetett volna igazolni döntéseket, és az emberek is könnyebben megértették volna, miért van szükség az adott intézkedésekre.

Csak azután kapták meg a megyei bontást, miután sok polgármester kérte az elsumákolt adatokat. 

Helyismerettel innen tudták körülbelül kikövetkeztetni, hogy egyes megyéken belül, hogyan alakulhat a fertőzés-szám. 

Cser-Palkovics azt is elmondta, hogy a 2021-re tervezett állami költségvetést még csak most vizsgálják, hogy előre láthatólag milyen mértékben fogja befolyásolni a várost.

A gépjárműadóval kapcsolatban úgy fogalmazott, gépjármű-adó kiesése érzékeny veszteség Székesfehérvárnak, 2020-ra 420 millió forint bevételt terveztek ebből. Tudomásul kell venni, hogy ez egy állami adó, igaz a közlekedés jelentős része viszont a településeken zajlik.

A város költségvetésében a legnagyobb problémát a tervezettől jelentősen elmaradó iparűzési adóbevétel okozza.

A város erre az évre 25,2 milliárd forint saját bevétellel tervezett, viszont a bérleti díjak elmaradása, az iparűzési és a gépjármű adók kiesése, valamint a turizmus leállása azt eredményezi, hogy ebből 6-9 milliárd forint nem fog bejönni - olvasható az Index oldalán.
Jó lenne, ha ebben kapnánk állami segítséget, ahogy az például az adósságkonszolidációval történt. Ha a gazdaság újraindításáról beszélünk, akkor abban elengedhetetlen szerepük van az önkormányzatoknak. Még Székesfehérváron is az egyik legnagyobb megrendelő és foglalkoztató az önkormányzat

- hangoztatta a polgármester. Továbbá elmondta, a kialakult járványügyi helyzet, mindenki számára rendkívüli, az önkormányzatoknak és az államnak pedig "talán kicsit még jobban össze kellene dugniuk a fejüket".

Mégis mennyire sz*r itthon a helyzet, ha még a fehérvári fidesz-báb sem ért egyet a pofátlan kormányunk által hozott döntésekkel?

via

 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.16

A fideszes főügyész a legfőbb bíróságot is bevenné

Polt Péter fideszes főügyész csicskáját neveznék ki a Kúria (Legfelsőbb Bíróság) élére. Ráadásul megengednék egy csapat alkalmatlan bábnak, hogy beszabaduljanak a bíróságokra.

  • 2020.07.16

A hazai zenészek is teljesen kiakadtak Orbánra

Jogosan. Míg a focimeccseken akár 20 ezer ember is szurkolhat, addig az 500 fő feletti koncerteket valószínűleg még augusztus 15. után sem lehet megtartani.

  • 2020.07.16

A 3 fő bűnpártoló: így védi a Fidesz a pedofilját

Lapít a Fidesz a nagykövetük pedofilbotrányával kapcsolatban, de ez nem jelenti azt, hogy ne dolgoznának a védelmén.