Lex Kaleta: keményebben büntetné a gyermekpornográfiát a Jobbik

Lex Kaleta: keményebben büntetné a gyermekpornográfiát a Jobbik

A Polt-féle ügyészségnek köszönhető enyhe ítélet nagy társadalmi felháborodást váltott ki az országban.

Az ATV Start című műsorban Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke elmondta: a Btk. szigorítását szeretnék elérni a gyermekpornográf képek birtoklásáért első fokon szerintük indokolatlanul keveset kapó volt perui nagykövet ügye miatt.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy pártfüggetlenül szinte mindenkit felháborított, hogy a volt perui nagykövet csak felfüggesztett börtönt kapott 19000(!) pedofil kép birtoklásáért. Deutsch Tamás is kikelt ellene, igaz, ő most is csak a bíróság elleni hadjárathoz akarta felhasználni az ítéletet. Pedig az nem a bírónak, hanem a fideszcsicska ügyészségnek köszönhető, Polték kötöttek Kaletával vádalkut.

Az ATV Híradóban Lattman Tamás nemzetközi jogász és Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő is megszólalt a témában. Elmondásuk szerint

az ilyen típusú bűncselekményeknél meg kéne tiltani az ügyészi alku lehetőségét, és meg kéne vizsgálni, hogy miért nincsenek Magyarországon nyilvántartva a pedofil szexuális ragadozók, miért nem tiltják el őket automatikusan olyan foglalkozásoktól, ahol gyerekek közelében lehetnek.
Ezt a gondolatot vitte tovább Z. Kárpát Dániel, amikor kijelentette: szigorítanák a  Büntető Törvénykönyvet.

Z. Kárpát a műsorban azt is elmondta, hogy Kaleta Gábor nagykövetként úgynevezett C-típusú átvilágításon esett át, amely egy szigorú ellenőrzési folyamat - a jobbikos politikus szerint mégis átcsúszott a szűrőn, ami azt jelentheti, hogy ennek a szűrésnek alaposabbnak kellett volna lennie.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.08.10

Dr. Merkely Béla: Küszöbön a koronavírus második hulláma

A hétvégén az előzőekhez képest kb. négyszeres növekedés volt tapasztalható.

  • 2020.08.10

Példakép: Orbán diktátor haverja épp brutális választási csalást követ el

Eddig is "Európa utolsó diktátoraként" emlegették Orbán haverját, de Lukasenka most szintet lépett a fehérorosz választásokon. 

  • 2020.08.10

Jót tett Ráhelékkel Szíjj, a királylány most közpénzből hálálhatja meg

Az Orbán Ráhel befolyása alatt álló Magyar Turisztikai Ügynökségtől igényelt támogatást az a Szíjj László, aki kisegítette Tiborcz Istvánt. Izgulunk, hogy vajon megkapja-e.