Orbán tovább sanyargatja a nyugdíjasokat: lassan élelemre sincs pénzük

Orbán tovább sanyargatja a nyugdíjasokat: lassan élelemre sincs pénzük

Az idősek szívják meg legjobban a koronavírus gazdasági hatásait. Orbán Viktor nem tesz semmit.

A tavaszi koronavírus-járvány óta növekedésnek indultak az élelmiszer árak szerte az országban. Bár a Fidesz meg tudná ezt állítani, ők mégis a stadionokba és a sportba öntik a pénzt. A nyugdíjasok nem kapnak több pénzt, de 65 milliárd forint akad motorverseny pályára.

Brutális drágulás!

Közben persze az alapvető élelmiszerek árai egyre gyorsuló ütemben drágulnak. Júliusban 8%-al ment fel az élelmiszerek ára átlagosan. De a legfrissebb hírek szerint augusztusban már 10% fölött van az emelkedés, pedig még a hónap fele sem telt el. A nyugdíjasok pedig év eleje óta nem kaptak semmilyen plusz pénzt, vagy emelést.

Pedig a vámpírkormány száz milliárdokat szóra el sportra és stadionokra. Most is a lopás nekik a legfontosabb, miközben nyugdíjasok százezreit éheznek!

November körül fog érkezni a nyugdíjkompenzáció. Ekkor majd utólag is megkapják az emelt nyugdíjat az idősek. Ez persze eső után köpönyeg lesz csak. Most gyakorlatilag 32 milliárd forintot hiteleznek a nyugdíjasok a Fidesznek. Pedig erre a pénzre most lenne szüksége az elfelejtett nagyszüleinknek!

A vámpírkormányt most is csak a lopás és a stadionépítés érdekli, miközben idős emberek tömegeinek nincs pénze ételre!

          

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.09.27

A Fidesz járványkezelése megbukott: hamarosan kinyithatják a mobil járványkórházat

Ebből is látszik, mennyire dilettáns a Fidesz védekezése.

  • 2020.09.27

Bánki Erik (Fidesz) személyesen irányíthatta a választási csalást Mohácson

Lapunk birtokába került egy felvétel, amin látszik, hogy a fideszes Bánki Erik személyesen intézkedik a mohácsi időközi polgármester választás helyszínén, ahol információink szerint két nap alatt a második választási csalást követi el a Fidesz.

  • 2020.09.27

Fotók: bekamerázták a luxusvillát, ahol Rogán él

Profi biztonsági kamerákat szereltek fel a második kerületi luxusvilla bejáratához, ahol Rogán Antal propagandaminiszter lakik. A forgatható kamerák az utcát is figyelni tudják.