Orvosi ellátás TB nélkül? Nem, ha a Fideszen múlik

Orvosi ellátás TB nélkül? Nem, ha a Fideszen múlik

A Fidesz-maffia új jogszabálycsomagja kizárna fél millió embert az egészségügyből. Ha valaki túl szegény a TB fizetéséhez, Orbán csürhéjét nem zavarja, ha meghal.

Botrányos jogszabály lépett életbe a vámpírkormány jóvoltából. A Fidesz saját kifejezésével élve a "potyautasokat" akarják ezzel kiszűrni. Magyarán, a legszegényebb rétegekben élők, valamint a koronaválság alatt fizetés nélkül maradottak hatalmas pofont kaptak.

Az eredeti tervezet szerint, ha valaki 3 hónapig nem fizet tb-járulékot, az nem érdemel egészségügyi ellátást.

Az új társadalombiztosítási törvényen a Magyar Orvosi Kamara is felháborodott. Levelükben könyörögtek Áder Jánosnak, hogy ne írja alá a törvényt.

Orbán láncos ölebét ez természetesen nem érdekelte, de legalább egy kicsit változtatott rajta. Mivel Áder János mindenét a Fidesznek köszönheti, nem mond nekik ellent. Még a szakértők ellenkezése sem számított.

Az elfogadott jogszabály így 6 hónap után kitiltja azokat a betegeket a kórházakból, akik nem tudtak tb-járulékot leperkálni.
Ez körülbelül fél millió ember egészségügyi ellátását jelentheti. A sürgősségi ellátáson kívül nem fognak kapni semmit.

Ezt pont akkor hozzák működésbe, amikor komoly esély van arra, hogy a koronavírusnak lesz második hulláma is. És nem mindenki engedheti meg magának, hogy otthon karanténozzon.

Szóval a legszegényebbek nemcsak nagyobb eséllyel kaphatják el a vírust, hanem a kórházak ajtaját is zárva találhatják. Köszönjük Fidesz. És köszönjük Orbán Viktor. Jó tudni, hogy a leginkább rászorulókat fogjátok először a tűzbe vetni.

A járulék rendszere is változik, bár egyenlőre még ugyanannyit kell fizetni. Később viszont a nyugdíjasok és a családi járulékkedvezményesek számára emelkedés várható.

A Fidesz-csicskások ezzel gyakorlatilag kijelentették: a szegények akár meg is halhatnak, ha nem fizetnek nekik. De legalább lesz új 100 forintos érménk! Mer tez is része az új jogszabálycsomagnak.

Plusz a jövedéki adó is növekedni fog, az üzemanyagárakkal együtt.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.08.04

Gyurcsány: Orbánék meg akarják kaparintani a teljes fesztiválpiacot

Először lerohasztják a fesztiválokat, hogy utána saját oligarcháik, rokonaik, haverjaik virágoztassák fel saját zsebre.

  • 2020.08.04

Orbán keménykedése miatt újabb 214 millió eurót bukott az ország

Az EGT/Norvég Alapokról készült friss kiadvány szerint a finanszírozásra kijelölt 15 ország közül Magyarország az egyetlen, amely 2014 óta nem jutott támogatáshoz - írta a Népszava.

  • 2020.08.04

Akár napokat is várni kell annak, aki koronavírus-tesztet csináltatna

A HVG egyik olvasója több napos kálvária után tudott csak koronavírus-tesztet csináltatni. Pedig tünetei is voltak, és orvos írta elő a tesztet.